„De szívem mégis mindig hazajár”

...holnap már nem csak a szívem.

„Mi egy vérből valók vagyunk”

  Az utóbbi időben már kezd eléggé honvágyam lenni. Hiányoznak emberek, hiányoznak a barátnőim, hiányoznak a testvéreim. Még akkor is, ha itt minden annyira jó is.

   Huimint két hete vasárnap ismertem meg. Ő és a férje, Yi, öt éve élnek Olaszországban, itt tanultak mindketten, itt tértek meg, itt ismerték meg a torinói és a milánói gyülekezetet. Három éve tagjai a gyülekezetnek, egy éve házasodtak össze. Idén augusztusban, kb. egy-két héttel azelőtt, hogy én megérkeztem, elmutaztak Amerikába, ugyanis Yi most ott tanul a teológián. Huimin most két hétre hazalátogatott Milánóba, úgyhogy én is megismerhettem. Ő, amikor nyáron megtudta, hogy jövök, nagyon megörült, mert előttem ő volt Andreáék „lánya”, és így, hogy ő elmegy, örült, hogy jön valaki helyette. Meg a félév során is tudott rólam, hogy itt vagyok, és nagyon várta, hogy megismerjen. Első pillanattól kezdve olyan jóban lettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ahogy ez lenni szokott azokkal a barátnőkkel, akikkel ugyanazon a véren váltattunk meg. Huimin eszméletlen szuper lány! Teljesen odavagyok tőle! Csak egy évvel idősebb nálam, és rengeteg minden közös bennünk azon kívül is, hogy ugyanaz a Lélek élteti bennünk a lelkesedést. Elég hasonló a személyiségünk, szóval seperc alatt nagyon jóban lettünk. Nagyon jókat tudtunk beszélgetni, sokat mesélt a házasságuk első évéről, hogy mennyi mindent tanul, hogy milyen lesz számára lelkészfeleségnek lenni, és milyen most, amikor még a férje tanul. Huimin zseniális! Annyira sajnálom, hogy nincs itt egész félévben, mert akkor még tökéletesebb lenne ez a néhány hónap, amit itt töltök. Sokat beszélgetnénk komolyan, és sokat ordulnánk. Holnap visszautazik Kaliforniába, úgyhogy nem találkozunk jó sokáig, de majd három év múlva visszaköltöznek Olaszországba, hogy a helyi kínaiaknak – akik elég sokan vannak – gyülekezetet alapítsanak. (Azért nem szeretnének Kínába menni, mert Kína tele van tiszta tanítást adó református gyülekezettel, és Európában nagyobb a hiány...!) És amikor majd itt lesz lelkész Yi Európában, akkor elég közel lesznek ahhoz, hogy gyakrabban találkozzunk. De az is lehet, hogy még hamarabb is meglátogatnak majd Budapesten. Huimin is nagy ajándéka ennek a félévnek! Nem sok időt tudtunk együtt tölteni most, de ő is azoknak az egyike, akivel örökkévaló kapcsolatom alakult.

„Nagyvárosi angyal”

   Azt gondoltam, hogy a Torinó–Genova–Milánó ipari háromszög nem különösebben szép, minthogy ipari városok. Milánót már nagyon megszerettem a félév során.

   Szombaton Genovába mentünk Patrick-kal. Már reggel odaértünk, mászkáltunk egy kicsit az utcákon, aztán lementünk a partra az akváriumhoz. Genova többek között erről híres, és egyébként tényleg szép. Lenyűgöző, hogy Isten milyen kreatívan alkotta meg ezeket a tengeri lényeket. A képek annyira nem jók.

   Genovának nagyon szép a fekvése. A hegyek és a tenger közé van beszorítva, ezért nagyon zsúfoltan vannak az épületek, de nagyon szép épületek vannak. Megnéztük a tengerészeti múzeumot is, ami még a belfasti Titanic Múzeumnál is jobban tetszett. Nem sokat fényképeztem bent, mivel fölösleges lett volna, de tényleg nagyon klassz múzeum. Rengeteg minden van a földrajzi felfedezésekkel kapcsolatban, állítólag Colombus is itt születet, bár ezt korábban sokan vitatták magának Colombusnak a saját származásáról nyilatkozó dokumentumai miatt. A múzeum bejárásával megtekinthettünk egy igazi, működő tengeralattjárót belülről!

   Voltunk annyira ostobák – vagy csak spórolni akartunk –, hogy egy kebaboshoz ültünk be. Nem kellett volna. Életemben soha ilyen rossz kebabot nem ettem! Már az elkészítése is gyanús volt: mustárt és ketchupot nyomott bele, joghurtöntet helyett valami más furcsa szósz volt benne, a hús is rosszízű volt. Patrick valami paradicsomos pennét kért, de az már messziről bűzlött. Mindezt ahelyett szenvedtük el, hogy megkóstoltuk volna a finom helyi specialitásokat. Ilyen az, amikor az ember számolgatja a maurókat.

Stazione

Grand Hotel

Ez egy igazi tengeralattjáró

A hajóállomás

Ahogy a világítótorony fénye pásztázott, olyan volt, mint Sauron szeme

   Vasánap a két istentisztelet között délután Julcsival találkoztam Milánóban, eljött egy napra Bolognából, megbeszéltük, hogy az Erasmus mennyire jó mindkettőnknek. Én majd talán január végén ugrom el Bolognába hozzá.

   Hétfőn pedig Torinóba mentem. Huiminnel mentünk igazából, de ő csak délután érkezett, én meg már reggel elmentem. Huiminről a következő bejegyzésben mesélek részletesebben. Szóval, amikor megérkeztem, és megittam egy cappuccinót, elindultam a centrum felé. Torinó még szebb, mint Genova, sőt, talán még Milánónál is! Nagyon sok nagyon klassz múzeum van itt, de ennyi időbe nem fértek bele, úgyhogy még el fogok menni máskor is. Torinó nagyon klassz hely!

Torino

Palazzo Reale

Erasmus!

   Útba estett az a templom is, ahol a torinói leplet őrzik, és ahol néha meg is lehet nézni. Most éppen nem a megnézős időszak van, viszont a templomban körben kivetítőkön folyamatosan a lepel egyes részleteit vetítik. A templomshopban torinói leples képeslapot és posztert, meg még sok egyéb portékát lehet vásárolni. 

   A centrumon keresztül sétálva a Mole Antonellianát céloztam meg, amely egy óriási mozimúzeum. Tényleg óriási, és akik a filmeket kicsit is szeretik, azoknak kötelező. 

Casanova

Maximus

Készül az „Én vagyok az apád”-rész

   Huiminnel és a barátnőjével a Piazza Vittorión találkoztunk, ami szintén egy nagyon szép tere Torinónak. Átsétáltunk a Pó fölött, felsétáltunk a kapucinusok templomához, ahol kigyönyörködtük magunkat a kivilágított Torinóban, készítettünk néhány fényképet, én éreztem egy kis honvágyat, mivel otthon a gyülekezetben épp akkor kezdődött az evangélizáció, de hála Istennek, vannak, akik ilyenkor is tartják bennem a lelket. A szép kilátás után elvillamosoztunk egy helyre vacsorázni. A lányok meghívtak egy igazi kínai vacsorára. Nagyon finom volt, nem olyan, mint az otthoni kínai büfék. Akkor már megérkezett Huimin barátnőjének a lakótársa is. Ők Torinóban tanulnak turizmust. Eredetileg úgy volt, hogy Huimin a barátnőjénél alszik, én meg lefoglaltam egy hostelt, de végül felajánlották, hogy menjek nyugodtan én is hozzájuk, mert már elég késő volt, és nem akarták, hogy egyedül mászkáljak Torinóban. Annyira kedvesek voltak! Nagyon nagy szeretettel fogadtak. Meghallgattuk Havasi Kultúrák hídja szimfóniáját. Szegények, nem sokat tudtak aludni: Huimin barátnője azért, mert Huimin akkorát rúgott bele az éjjel álmában, hogy ő utána átköltözött a fotelba, a másik lány meg azért, mert szinte nem mert levegőt venni éjjel, annyira aggódott, hogy esetleg horkolni fog, és akkor nem tudok aludni tőle. Így tehát másnap reggel, miután elköltöttük a kínai reggelinket, csak Huiminnal keltünk útra, a lányok otthon maradtak aludni.

   Huiminnel elsétáltunk a Parco del Valentinóhoz, ahol Huimin rengeteget sétálgatott Yi-vel, amikor még Torinóban tanultak. Nagyon jó kis park. Tele volt emberrel, mivel kedden ünnep volt, úgyhogy sok család kimozdult. A park egyik végében van egy „középkori” falu, ami igazából nem középkori, hanem egy középkori városrekonstrukció, amely az 1884-es torinói világkiállításra épült. Különben tiszta Trónok harca. Sétálgattunk, és nagyon jókat beszélgettünk a parkban, majd értünk jött Vincenzo, aki a torinói testvérgyülekezetbe jár, és meghívott minket kávézni. Majd pedig visszavonatoztunk Milánóba. Huimin egy újabb ajándéka a félévnek.